Orvosként szeretném, ha a szabadságom idejére nem foglalnának időpontot

managedoc / 2015.02.25 / Megoldások

Bár nem túl gyakran, de bizony előfordul, hogy az orvosok is elmennek időnként szabadságra. De ha nem akarunk ilyen merész dolgot kijelenteni, mondjuk pusztán azt, hogy elég gyakran járnak továbbképzésekre is, ami sokszor esik a rendelési idejükre.

Ha az orvosnak csak a rendelési ideje van feltüntetve a betegek számára elérhető publikus felületen, a páciensek bármikor foglalhatnak a szabad időpontokra, miközben az orvos nem tudja vagy bizonytalankodik, hogy szabadságát, hogyan vezesse be a rendszerbe.
A ManageDoc-ban lehetőség van a szolgáltatások közé “egyéb” címszóval felvinni egy opciót, vagy külön szabadság elnevezéssel illetni azt, így elég a távollét kiválasztott időpontjához lefoglalnia az orvosnak vagy az asszisztensnek a kívánt órákat, napokat, heteket.
Ekkor a betegek számára ezek a napok, időpontok foglaltként jelennek meg, kívülről nem tudnak bejelentkezni azokra.

Így az asszisztens sem fogja azt a hibát elkövetni, hogy olyan időpontokat ad ki amikor az orvos privát dolgait intézi, a betegeknek sincs lehetőségük az ilyen alkalmakra bejelentkezni, és az orvos is nyugodtan töltheti a távollétét.